Csók

 "Csók" című festmény két lélek találkozásának pillanatát örökíti meg – azt a határmezsgyét, ahol az emberi érintés már nem pusztán testi, hanem spirituális élmény. A két arc egymás felé hajlik, mégsem csókolják meg egymást: ez a feszültség, ez a "majdnem" adja a kép valódi erejét. A mozdulat időtlenné válik, mintha a szeretet és a vágy örök pillanatát látnánk.

Stílus és forma

A kompozíció drámaiságát az intenzív színek játéka adja. A mélykék, narancsos és aranyló tónusok nem csupán a fényt és az árnyékot jelölik, hanem az érzelmek mélységét is: a hideg és meleg színek együttese a szerelem kettősségét – a szenvedélyt és a törékenységet – szimbolizálja.
A texturált, vastagon felvitt festékrétegek szinte szoborszerűvé teszik az arcokat, míg az arany fények a transzcendencia érzetét keltik: mintha a csók egy pillanatra összekapcsolná az emberit és az istenit.

Szimbolika és jelentés

A két arc nem különíthető el élesen egymástól – a kék és arany árnyalatok egymásba olvadása a lélek egységét sugallja. A csók itt nem a vágy beteljesüléséről szól, hanem a megbékélésről, a kapcsolódásról, a másikban való önmagunk felismeréséről.
A festmény kérdése: hol ér véget az "én", és hol kezdődik a "mi"?

A "Csók" a szeretet misztériumáról mesél – arról, hogy a szerelem nem birtoklás, hanem tükröződés: két lélek találkozása a fényben. A nézőt arra hívja, hogy elmerüljön ebben az érzéki és spirituális pillanatban, és felismerje benne saját vágyát a kapcsolódásra.