Szépség és Hiúság

A festményen egy páva és egy nőalak találkozása jelenik meg, mintha a nő és a madár egymás tükörképei lennének. A két alak között nincs éles határ: tollazatuk, díszeik, a tekintetük iránya összefonja őket, így a kép a szépség és a hiúság kettős természetéről mesél – arról, hogy a csodálat és a vágy könnyen átcsúszhat önimádatba.

Stílus és forma

Az alkotás drámai erejét a gazdag színvilág adja: az élénk kékek, zöldek és aranyló árnyalatok vibrálóan idézik fel a páva tollaiban rejlő misztikus ragyogást. A nő profilja letisztult, finom vonalakkal megfestett, méltóságteljes. Az aranyfüst-szerű részletek (a fénylő pöttyök, az ékszerek és a tollazat közötti csillanások) egyszerre adják a szakrális és a földi pompát. A háttérben sejtelmes építmény tűnik fel, amely orientalista hangulatot kölcsönöz, s így a kép időtlen térbe helyeződik.

Szimbolika és jelentés

• Páva: a szépség, a büszkeség, de a hiúság szimbóluma is. Tollainak "szemformái" az örökké figyelő tekintetekre emlékeztetnek – a külső világ bámulatára, de talán az önmagunkkal való szembesülésre is.
• Nőalak: a földi szépség megszemélyesítője, aki egyszerre méltóságteljes és törékeny. A páva felé forduló arc inkább áhítatot, semmint önimádatot sugall – mintha a nő a saját tükörképében keresné az isteni eredetet.
• Fény és színek: az arany fények a halhatatlanság és a transzcendencia ígéretét hordozzák.

A Szépség és Hiúság festmény a nő és a páva egységében azt kutatja, hol húzódik a határ a valódi szépség és a hiúság között. A kép nem elítél, hanem ünnepel: megmutatja, hogy a szépség egyszerre ajándék és próbatétel. A nézőtől kérdez: vajon a szépség önmagában érték, vagy akkor válik igazi erővé, ha túlmutat önmagán, és harmóniába fonódik a belső tartalommal?